Találkozások

Bár azt hiszed, nem vagy része a mindennapjaimnak, nagyon tévedsz. Amióta találkoztunk, sokat adtál nekem, nélküled nem lennék, aki vagyok.

Egy közös kávézással, egy kacsintással, egy baráti öleléssel, egy könnyes elválással, egy dudálással, egy köszönéssel, egy dühös kiáltással, a kritikáddal, a támogatásoddal, a jó és rosszindulatoddal, a szerelmeddel, az együtt töltött pillanatokkal, a nyilvános nagy bulikkal, a tánccal, a könnyeiddel, a szereteteddel, a hallgatásoddal, a szavaiddal, a jelenléteddel, a hiányoddal, a tanításoddal, az irigységeddel, az erőddel, a szépségeddel, a bátorságoddal, a humoroddal és a fafejűségeddel, és mindennel, amivel beléptél az életembe engem építettél, és nem tűnsz el nyomtalanul.

Megtanítod nekem, hogy nincs tér és idő. Hogy bárhol is legyél és bármikor találkozunk, az mindig olyan, mintha minden nap látnálak. És tudod miért? Mert amióta így vagy úgy beléptél az életembe, jelen vagy, és a részem vagy. Az érzés, amit kiváltasz belőlem, emlékeztet erényeimre és hiányosságaimra, és biztosít arról, hogy a tanulás még nem ért véget. Megértem, és elfogadom, hogy amit Benned látok, az bennem is megvan, mert egy az eredet, és egy a vég, és ami közte van, az sem különbözik. Megtanítod nekem, hogy egyetlen elköszönés sem végleges, és bármikor újra megtalálhatlak.

Látom a sorsod, látom, hogy mit vállaltál magadra ebben az életben. Fenntartás és ítélet nélkül nézlek, mert tudom, semmiért sem cserélnék Veled, hogy terheidet én cipeljem, azt érzem, csak nehezen bukdácsolva tudnám végigcsinálni.

Engedd, hogy meghajoljak sorsod előtt. Köszönöm, hogy az életem része vagy!